Hollandiába 1973 óta Magyarországon 1996 óta, a cég által használt technológiák lehetővé teszik a gyors kivitelezést. Korszerű jó hőszigetelő tényezővel rendelkező szigetelő anyagok használata. Sok féle területen szerzet tapasztalat.

 

Miután az 1973-as olajválság kapcsán csökkenteni kellett az energiafelhasználást, a Pluimers jelentős szereplővé vált a szigetelések terén, majd azóta Európában piacvezetővé nőtte ki magát. A Pluimers vállalat 1973 óta sikeresen szigetel többek között födémeket, tetőtereket, padlásokat, homlokzatokat, üreges falakat, istállókat, tárolókat, tartályokat, stadionokat és hajókat is. Nem csak az üzleti szférában, hanem magánszemélyeknek is nap mint nap dolgozunk. Napokon belül tudunk árajánlatot adni bármilyen épületre (szakértőink mindig személyesen mérik fel az pületet vagy objektumot). Garantáljuk, hogy gyorsan és bárhol Európában el tudjuk végezni a munkát.

 

 

A Pluimers mobil egységei

Ahhoz, hogy az ön megrendelésének helyszínén tudjunk dolgozni, egy modern gépkocsipark áll rendelkezésünkre. Minden egyes teherautónknak saját áram és levegőellátása van, így teljesen önellátó. Ezekkel a mobil egységekkel bárhol és bármikor tudunk dolgozni, így ön biztos lehet abban, hogy a legmodernebb technikával és naprakész tudással állunk rendelkezésére.

 

Mindezek segítségével bármilyen szigetelési igényt ki tudunk elégíteni, ami által az ön energiaköltségei csökkenni és épületének komfortja növekedni fog. Annak köszönhetően, hogy Európában több ezer épületet szigeteltünk fennállásunk óta, bizton állíthatjuk, hogy a Pluimers az egyik legnagyobb tapasztalattal bíró szigetelő vállalat. 

A Pluimers az elmúlt 40 év alatt a szigetelési piac vezetője lett Európában. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött, bármilyen épületet vagy objektumot hatékonyan tudunk szigetelni. A székhelyünkön Hollandiában és egész Európa szerte folyamatosan dolgozunk.

Az agrárszektorban is jelen vagyunk Európa szerte és nagy bevásárlóközpontokat is szigetelünk, mint például a Centro Ovale Chiassoban, Svájcban.

 


 A Pluimers a következő országokban aktív:

- Hollandia

- Ausztria

- Svájc

- Belgium

- Németország

- Franciaország

- Luxemburg

- Lengyelország

- Szerbia

- Magyarország

- Szlovákia

- Csehország

Energiatakarékosság 3 lépésben

 

Ahhoz hogy elérjük a leghatékonyabb energiaellátást, a Holland Műszaki Egyetem Delfben kifejlesztett egy úgynevezett Trias Energetica stratégiát. Ami a következő 3 lépésből áll.

1. lépés: Az energiaszükséglet csökkentése, azaz az energiaveszteségek minimalizálása optimálisan szigetelt épületek építésével.

2. lépés: A megújuló energiák használata (nap, szél, geotermia, biomassza, biogáz)

3. lépés: A fosszilis energiahordozók használatának minimalizálása. Például korszerű kondenzációs kazánok alkalmazásával.

 

Ahhoz, hogy ez a stratégia hatékonyan működjön, mindhárom lépést alkalmaznunk kell.